Tömördi Madárvárta

A tömördi tó és környéke

a Tömördi Madárvártához tartozó terület   A Vas megyei Tömörd község határában található "Nagy-tó" és környéke a Chernel család birtokához tartozott. A XX. század elején Chernel István naplójában még közel 19 hektáros nyílt vízfelületet említ, mely a feltöltődés eredményeként mára, 1 hektárra zsugorodott. Mélysége 60-150 cm, a mindenkori csapadékmennyiség függvényében jelentősen ingadozik. 1996-ban a tavat és a környező rétek, bokrosok 15 hektáros területét egyesületünk megvásárolta.

Növényvilág

   A vízfelszínen nagy tömegben él az apró békalencse. A nyáron is megfelelően nedves részeken tavi kákás és rekettyefüzes foltok díszlenek. A tó szegélyében vízi harmatkása, pántlikafű és széleslevelű gyékény sűrű állományát találjuk. A nedves élőhelyek egyik legszebb növénye a mocsári tisztesfű. A tó melletti, magasabban fekvő területekre jellemző cserjés (kökény, galagonya, vadkörte, stb.) gyepben három védett növényfaj, az agárkosbor, a kétlevelű sarkvirág és a szártalan bábakalács kisebb állománya is előfordul. A bokrost és a réteket cseres-tölgyes erdő határolja, melyet az Ablánc-patak völgye felé gyertyános-tölgyes vált fel. A patakot égerliget kíséri.

Állatvilág

   A tó vízében nagy tömegben találjuk az apró, lebegő életmódot folytató ágascsápú (vízibolha) és evezőlábú (kandics) rákokat.
tüzesfejű királyka   Tavasszal pettyes gőte, vöröshasú unka, barna varangy és zöld levelibéka keresi fel a tavat peterakás céljából. Az erdő legjellegzetesebb két békafaja az erdei és a gyepi béka. A terület leggyakoribb hüllője a fürge gyík, de él itt a vízisikló és a kuszma (törékeny gyík) is.
   A vízimadarak közül a kis vöcsök, a tőkés réce, a vízityúk, a pettyes vízicsibe és a guvat fészkel a harmatkásás, gyékényes részeken. A partimadarak közül a kis sárszalonka, a sárszalonka és a réti cankó kisebb csapatai keresik fel a tó sekély partját az őszi és tavaszi vonulás során. A réteken és szántóföldeken gyakran megfigyelhetjük a barna rétihéját és az egerészöjvet.
   A bokrosok és az erdők leggyakoribb madara a vörösbegy, legjellegzetesebb a sárgafejű és tüzesfejű királyka. A Magyarországon ritka madárfajok közül a kucsmás poszáta és a kerti sármány egy-egy példánya is hálóba akadt.
   A kisemlősök közül a területre jellemző a mogyorós pele, a törpeegér és az erdei cickány (két kivétellel az összes hazai cickányfaj megtalálható).

A Tömördi Madárvárta

a madárvárta épülete   1997-ben Tömörd községtől 2 km-re, a tó nyugati végénél építettük fel a madárvárta épületét. Tömörd Szombathelytől 15 km-re, Kőszegtől 19 km-re, Bükfürdőtől 14 km-re fekszik az Ablánc patak völgyében. A Szombathelyről autóbusszal érkezők a faluból a Kék Túra jelzésen érhetik el leggyorsabban a madárvártát. A vártán 10-12 ember egyidejű elszállásolása lehetséges. Az épület fűthető, gáztűzhely és ivásra alkalmas vizet adó kút biztosítja a látogatók kényelmét.
   További információért forduljon Bánhidi Péterhez vagy Gyurácz Józsefhez!

A madárvárta programjai: